Társadalmi szerepvállalás

Amikor a társaság küldetésnyilatkozatát próbáltuk megfogalmazni, a legnagyobb gondot az jelentette, hogy meghatározzuk, hogy társadalmunkat hogyan, milyen formában kívánjuk “jobbá tenni”, mely módon tudunk társadalmunk fejlődéséhez hozzájárulni. A társadalmi szerepvállalás végtelen lehetőségeinek fürkészésekor kiválasztottunk egy alapgondolatot, amely alapgondolat középpontjában a gyermek áll, ezáltal hű elkötelezettei lettünk a gyermekek közvetlen, vagy közvetett segítésének.

Az alapgondolatot nem volt nehéz kitalálni, elvégre a Sipőcz Kft. alapítói egy apa-fia páros.

Ezt igazolja például, hogy egy család ismételt otthonteremtéséhez próbáltunk hozzájárulni, amikor a 2010. évi vörösiszap katasztrófa sulytotta Devecserben, a Presztizs Összefogás Ház projekt keretein belül a ház kifestésében segítettünk, ugyanebben az évben, tehát 2010-ben a borsodi árvízkárosultakat támogattuk.

Ahogy cseperedtek családunkban a gyermekek, időről-időre nagyobb szerepet kapott a gyermekekkel kapcsolatos tevékenységek, intézmények támogatása. Termékeinkkel megpróbáljuk könnyebbé tenni a gyermekek életkörülményeit, az őket ellátó szervezetek munkáját könnyíteni, csökkenteni a gyermekeket ért negatív hatásokat, hozzájárulni ahhoz, hogy a gyermekek kiegyensúlyozott gyermekkorát biztosító családok élete, életszínvonala javuljon.

Rendszeresen támogatunk alapítványokat, szervezeteket, és ad hoc jelleggel olyan szervezeteket, és mozgalmakat, akik, és amelyek hasonló szellemben, hasonló nehézségek megoldásán fáradoznak.

hu_HUHU